2009-02-24 16:16:56

Áll(t) a bál...

Mily megható volt nézni, ahogy a magyar elit végigvonult a vörös szőnyegen, méregdrága kölcsönruhákban, miután kiszálltak a tíz percre bérelt kölcsönlimóból, hogy méregdrága belépőért cserébe megmutathassák magukat a nagyvilágnak, hogy igenis, mi tudunk élni...

 Összeszorult a torkom, amikor úgy egy hónappal ezelőtt kilátogattam a pomázi állatmenhelyre. Negyven árva kutya ugatott fel egyszerre, amint beléptem a kapun. Ki tudja, mi járhatott a kis fejükben. Talán az, hogy jött valaki, aki segít, aki legalább egyiküket elviszi, hogy méltóságos életet élhessen. Nem, nem ezért mentem. Segíteni mentem. Akkor még nem tudtam, hogyan, de valahogyan. Mert akartam. Ott nem altatnak. Ott gyógyítanak. Ott nem eltűrnek, hanem szeretnek. A gondozók őket, ők meg viszont, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Szeretnek, még engem is, idegent. Pedig tudják, hogy nem érdemelnénk meg, mert miattunk, emberek miatt élnek úgy, ahogy, de mégsem tört meg a bizalmuk. Odajönnek, bújnak, záporoznak a puszik, könyörögnek, hogy csak egy picit érints meg, simogass meg, mert kell, szükségünk van rá, mert szeretünk. Én pedig leplezve könnyes szememet azt sem tudom, melyiket simogassam meg először, hogyan osztozzak az irántuk érzett tiszteletemen és szeretetemen. Legszívesebben lefeküdtem volna a földre, és hagytam volna, hogy tovább záporozzanak a puszik és mindegyiküket megölelgethessem, megpuszilhassam. De nem tehettem. Felkaptam Lilikét, a néhány hónapos kis fehér keverék tündérkét, akit úgy öleltem magamhoz, hogy közben majd megszakadt a szívem. Miután felocsúdtam, és erőt vettem magamon, beszélgetni kezdtem a telep vezetőjével, Judittal. Egy olyan nővel, aki erején felül mindent megtesz azért, hogy ezek az ártatlan lények minél kevesebbet fogjanak fel a közel sem megérdemelt helyzetükből.Miközben beszélgettünk, Lilike olyan szorosan bújt hozzám, hogy a téli kabátomon keresztül érzem alig másfél kilós testének melegét. Egyértelművé vált számomra, hogy segítség kell. Hogy segíteni fogok. Hogy segíteni akarok.Átfut az agyamon azoknak a névsora, akik remélhetőleg támogatni fogják az álmomat. Remélhetőleg. Hogy a havi két-háromszáz ezer forintos fenntartási költséget ha csak egy picit is, de lejjebb tudjuk vinni. Már az is nagy segítség lenne. Nem ígérek semmit, amikor elbúcsúzom, csak annyit, hogy mindent megteszek értük, amit csak tudok. Egy hét alatt sikerült elérnem, hogy állatbarát ismerőseimnek köszönhetően olcsóbb élelemhez jutott a telep. Rendkívül jó érzéssel töltött el, hogy még vannak segítőkész emberek. Nem pénzt adtak, ennivalót adtak. Hálás köszönetem érte!

A többieknek pedig további jó bálozást  és rongyrázást...


Címkék:
Értékelés: 5.00 Hozzászólások: (3)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 3
álnév!

szeretnélek megismerni!
fishbone123@citromail.hu
2009-07-07 11:46:53

A

Sokkal okosabbnak és tisztábbnak tartalak, mint a celebjeink legtöbbjét, és azt tudd mindig, hogy azok, akik bántanak, irigységből és butaságból bántanak, vagy mert nem lettél olyan üres és számító, mint szinte mindenki, aki idáig jut. De ez mindig is így lesz, nem az kapja a pofonokat, aki felszínesen, minden értelem nélkül éli le az életét, téged bántanak, aki néha ugyan extrém, de ezzel együtt is igaz életet élsz. Jól teszed, hogy nem engeded a barátod a reflektorfénybe, ne is engedd később sem. Szép napot!
2009-05-29 20:39:29

Dávid Zsolt

Végülis maga a gondolat menet tetszett amit leírt Anikó. ÉS még igaz is. Sokan viszont nem az eszedért szeretnek. Kizárólag a külsőd miatt ami mondjuk meg öszintén igen, nagyon szép bár én kiváncsi lennék hogy mi is van a színfal mögött iagzából de lehet hogy ezzel enm vagyok egyedül. Szép napot neked.
2009-03-11 23:26:34

Név:
Két szám összege: tizenegy meg tizenhárom =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Első kézből Tőlem Nektek!:))) Hallgassatok, vagy szidjatok, szeressetek vagy gyűlőljetek, nekem mindegy... Egy ember van, akinek a véleménye számít, az pedig én vagyok...

MAGAMRÓL

Molnár Anikó, VV Anikó, Nagy Ő Anikó, ennek a csaja, annak a csaja, de a végén mégiscsak Molnár Anikó...

ÜZENŐFAL

2010-02-14 21:23:24 kakaósbögre én mindentől függetlenül sunáznám az Anikót.

2010-01-22 17:33:53 mazli sajna vanak olyan vörös szönyegen sétálgatok akkik nen törödnek az állatokal sem,mert tull sokra tartják magukat

2009-10-14 14:17:57 pötty óóó anikám! írjááá mááá valamit. vagy inkább igyá sósavat!

2009-10-14 14:15:46 pötty Korhadt fakéreg!!

Sírva röhögtem a hozzászólásodon!!! Bravó!! Többször kéne nyilatkoznod!
Bár ez a szerencsétlen nyomorék anikó úgy látom nem nagyon nézegeti ezt az oldalt!
Jaj képzeljétek, hallottátok, hogy anika lefogyott? ÓÓ ez oly izgalmas..., mindjárt magam alá szarok

2009-10-05 03:12:46 angel el kene szöknöd velem a gagyik elol...

2009-10-01 13:10:28 KORHADT FAKÉREG AGGYATLAN RIHERÓKA WAGY ANNIEKOW! SZOPOLE BORÉ TE 1BITES GYUFAFEJ? ODADÖRZSÖLLEK EGY HÓLAPÁTHOZ OSZT MEGGYULADOL!

2009-10-01 13:08:09 Bobby Na mi történt Ani kifogytál a szóból?
Kérlek írj mert öngyi leszek ha nem olvashatom rendkívül izgalmas életed!!!

2009-09-22 10:39:58 Naprapörgő Rohadt r.i.b.i, mocskos lotyó!

2009-09-21 10:05:31 pötty na mi van bénaság!? semmi új hír? 0

2009-08-27 20:00:28 Cica Kedves Anikó!
Amit Timi írt az szóról szóra igaz. Én soha sem tudtam meg fogalmazni ezt az állapotot, de ő most végre összegezte. A gyógyszerek csak enyhíteni tudják ezt az egészet,de véglegesen meggyógyulni nem lehet tőlük. Valamikor én is ki próbáltam talán az összes létezőt, de a végén ahogy Timi is rá jött keresni kell a boldogságot, szépe, megértő rendes embereket és ehhez hasonló dolgokat. Sajnos ebből a csúnya betegségből tényleg nem lehet meg gyógyulni csak is szinten lehet tartani. Próbáljunk észre venni az apró örömöket és szépséget. Ezt a betegséget csak is az tudja aki átélte. Az én esetemben a férjem mindig azt mondja, hogy be beszélem magamnak. Megértést az ő oldaláról nem kapok ezért is nehéz és egyedül kell meg birkóznom ezzel.
Sok sikert kívánok Anikó és fel a fejjel tényleg egy színpatikus emberke vagy.
Üdv
Cica

2009-08-27 15:52:56 pötty amúgy is kb mindenki utálja, olyan szar

2009-08-27 15:49:54 pötty sajna szegény anikó nem igazán tud értelmes dolgot csinálni. azt meg pont leszarom, hogy fogyott x kg-ot. nem hiszem, hogy bármi miatt pl. büszkék lehetnénk rá, vagy példálozhatnánk vele valami miatt. Semmirevaló egy nő

2009-08-27 15:46:38 pötty Krisztina!
Nem, csak véleményezek

2009-08-25 16:57:21 Krisztina PÖTTY!

Ronda,rosszindulatú ember vagy!

2009-08-24 23:30:42 Krisztina Aniko!
Irj meg a blogba!
Varom!

2009-08-24 08:48:34 pötty nyomorék

2009-08-24 08:46:22 pötty oly ronda vagy!!!

2009-08-22 21:06:10 némethné fodor éva Szia Anikó! Nagyon tetszett a könyv amit a Havassal irtatok:)Remélem lesz még folytatása!Kívánom,hogy találd meg életed szerelmét tiszta szívemből.Nagyon szimpatikus vagy nekem,és igazából nem értem mitől nem müködnek neked a kapcsolataid jól?Pedig szerintem a pasik bomlanak érted:)Én ha pasi lennék biztosan ilyen Nőt képzelnék el magam mellé.Mégegyszer sok sikert Neked!Éva

2009-08-20 12:57:30 Nagy Zsuzsanna Anikó nagyon nagy arc vagy, imádlak! Az egyetlen őszinte szókimondó Nő ebben a kurva országban! Jól csinálod, hajrá!!!

2009-08-19 10:30:33 pötty lelkiszegény bénaság

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
Két szám összege: 8 meg 12 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007